A róka vacsorára híva egy esztrágot, és elméne a róka, és mind csak azon lágy pépeket főzé, melyeket egy lapis széles tánérra felada, és az asztalra tevé. Az esztrág nem eheték benne az ő hosszú, vékony orra miatt, mellyel fel nem vehete semmit a levesbe a tánérról; és ekképpen étlen haza kelle pironkodni.

Egynyíhány nap múlva az esztrág viszontag vacsorára hívá a rókát, és jeles jó étket főze, de hosszú nyakú edénybe tölté azt, és úgy tevé a róka elejbe; és midőn hosszú orrával és nyakával benyúlt volna az szoros edénybe, kivona az étekből, kínálá gyakorta a rókát, és az váltig néze be az edénybe, de semmit nem vehete ki belőle.

Ekképpen étlen marada a róka. Monda kedig az eszterág: "Jó komám, mint tetszik? Vedd jó néven! Mert mostan rajtad a szer. Megcsúfolál minap vacsoráddal; de ez legyen helyébe. Amint cseleködtél velem, úgy vészed hasznát."